Irodaház hír

Felhők az erősödő európai befektetési piac felett

2010. július 22.

2010 második negyedévében a teljes befektetési aktivitás Európa-szerte 21,4 milliárd eurót tett ki, mely 11%-al haladta meg az előző negyedéves 19,3 milliárd eurós szintet.
Felhők az erősödő európai befektetési piac felett

Ezzel folytatódott a 2009-es mélypont utáni növekedés, írja 2010. második negyedéves ingatlanpiaci jelentésében a globális ingatlan-tanácsadó, DTZ. Magali Marton, a CEMEA régió (Kontinentális-Európa és Közel-Kelet) piackutatási vezetője a következőt nyilatkozta: „A negyedév során a javulás mértéke egyenetlenül oszlott szét Európa-szerte. A fő piacok közül az Egyesült Királyság 29%-os növekedést produkált, összesen 7,9 milliárd euró nagyságú volumennel, míg Franciaországban a befektetési volumen 2,2 milliárd euróval 23%-os növekedést jelentett. Ezzel ellentétben Németország befektetési teljesítménye 3,8 milliárd euróval, 19%-ot esett vissza az előző negyedévhez képest.”
A magántőke-befektetők, ezen belül is az alapkezelők, voltak a piac domináns szereplői a negyedév során, melyek összesen 10,1 milliárd euró értékben vásároltak befektetési ingatlant. Szintén magas aktivitás mutatkozott az intézményi befektetők részéről, akik 2,9 milliárd eurót fektettek be, míg a tőzsdei ingatlan-befektetők akvizíciója 2,5 milliárd eurónyi összeget tett ki.

A regionális befektetők aktivitása a negyedév során nőtt, ők feleltek a teljes befektetési volumen 19 százalékáért. 2010 második negyedévében a nettó befektetők közé csak az ázsiai és közel-keleti befektetőket lehet sorolni, akik 1,5 és 1,1 milliárd eurós volumennel, több jelentős akvizíciót hajtottak végre. Ezzel szemben az európai befektetők 1,6. milliárd euróval több ingatlant értékesítettek, mint amennyit vásároltak. Közülük a nagy-britanniai befektetők voltak a legnagyobb nettó eladók, akik a szigetországban 1,5. milliárd eurós passzívummal zártak. Magali Marton azt nyilatkozta: „Az európai gazdaság fellendülése körüli bizonytalanság kockázatot jelent a tranzakciós piac tekintetében. Ez társulva a német nyíltvégű ingatlanalapokra vonatkozó új szabályozási tervezettel – melynek következtében ezen alapok nagymértékű tőkekiáramlással szembesültek-, rövidtávon jelentős mértékben visszavetheti az akvizíciós kedvet. Ennek ellenére általában véve a kereslet továbbra is erős marad, az angol font és az euró gyengülése a dollárral szemben a tengerentúli befektetők részére vonzóbbá teheti az európai ingatlanpiacot, miközben a közel-keleti és ázsiai tőkebeáramlás mértéke továbbra is magas maradhat. „

Tagfelhő, hírarchívum

Az iroda.hu hír adatbázisában előforduló legkeresettebb szavak, kifejezések

Éledezik az európai bérbeadó piac

A King Sturge legújabb, az európai bérleti díjak és hozamok témakörben készült felmérése szerint a bérleti díjak stabilizálódnak, köszönhetően a bérbeadói piacok feléledésének.

Informatikai cég az Office Garden-ben

A GVA Robertson által képviselt Office Garden I irodaház 'B' tornyának 7. emeletére...

Új vezető a Colliers International-nél

A Colliers International közép-kelet európai régiója bejelentette Tim Nicholls...

Téves ÁSZ jelentés az MTV-ről?

Az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2009. évi tevékenységének...

Infúzióra kerülnek az ingatlanok

Reconcept Turn-Around Property I. néven elindította első, zártkörű, nyíltvégű...

Nem ez húz majd ki minket a gödörből

Nem a beruházások fogják kihúzni a magyar gazdaságot a gödörből, mivel folytatódott...

Tűzijáték lesz a forintpiacon

Előző napi erős szint után csütörtökön inkább oldalazó mozgás és kivárás...

Mire vágynak a dolgozók?

A megkérdezett magyar munkavállalók majdnem háromnegyede állítja, produktívabb...

Új feltételek OTP Ingatlanbefektetési Alapra

Az OTP Bank 2010. augusztus 16-ától kedvezőbb forgalmazási feltételeket vezetett...

Kapcsolódó hírek

Hírkereső

Keressen az iroda.hu hírei között, címre, vagy kulcsszóra.

+ Archívum

Heti interjú

Megszólaltatjuk az ingatlanpiacot, figyeljen ránk!

Olvassa el legfrissebb interjúnkat!

Hírlevél

Érdekli az ingatlanpiac? Iratkozzon fel havonta megjelenő hírlevelünkre!

+ Archívum
+ Iroda évkönyv 2009

 
Legfrissebb ajánlatok
Virtuális irodák
Legfrissebb cégek

Rendezvények

Legfrissebb rendezvények

Iroda kisokos

Net-szokások

Az internet felhasználói körében az Internet Explorer neve ugrik be a böngésző szó hallatán. Azt kevesen tudják ugyanakkor,...

+ Tovább..

Elemzések

Átlag bérleti díjak
1. Váci út és vonzáskörzete (XIII.)
2. Pest külváros (XIV, IV. X. XV. XVI XVII XVIII XIX XX XXI)
3. Belbuda (I.)
4. Buda II. XII.
5. Buda külváros (XI. III. XXII.)
6. Belváros: (V., VI. VII.)
7. Új irodatengely (VIII, IX.)
8. Agglomeráció (Budaörs, Érd)

+ Még több..

Ügyfélkapu

Elfelejtette a jelszavát? Regisztráció

Kalkulátorok

Számoljon velünk! Mennyi lesz a költözés költsége? Tervezzen a szakértő portállal!



Médiapartnerek